Szóval szükségeltetnek: sok szikkadt kiflik(jobb féle), mák(őrölt), tej, tojás, cukor, vaniliás cukor, vaj vagy margarin.
Felkarikázzuk a kiflikéket. Én a múltkor egy nagy jénai tálhoz köbö 3/4 lityi tejet használtam és három sárgáját kevertem ki a cukorral meg a vaníliás cukorral. A tejet megmelegítjük, a jó világosra vert cukros tojást belekeverjük és összefőzzük. Kevercseljünk folyamatosan, mert odaég!
Őrölt mák kell hozzá, ehhez is lehet porcukrot keverni.
Na ezek után kivajazunk egy tűzálló tálat. A kiflikarikákat az aljára teszzük, jól eláztatjuk a tojásos tejjel, rá jön az őrölt mák. Így rétegezzük szépen, amíg el nem fogynak az összetevőink. A tetejére csak kevés mákot tegyünk. Azután előmelegített sütőbe vele, közepes lángon. Figyelgetni kell és ha a kifli felszítta a tejet, akkor köbö kész.
Ezt meg magamnak lopom.
A nyársakhoz
80 dkg csirkemellfilé
4 gerezd fokhagyma
1-1 csipetnyi reszelt szerecsendió, őrölt kardamommag és fahéj
4 evőkanál olaj
A sült banánhoz
1 kiskanál jázmintea
4 banán
2,5 dkg vaj
3 evőkanál méz
őrölt fahéj és bors
só
1. A zúzott fokhagymát, a fűszereket, az olajat, kevés sót és borsot összekeverünk, majd hozzáadjuk a kockákra vágott húst, és jól összedolgozzuk. Folpackkal lefedjük, 3 órára hűtőbe tesszük, közben kétszer megforgatjuk a húst a szószban.
2. A fűszeres húskockákat nyársakra (fapálcákra) húzzuk, és sütőben minden oldalukon 5-5 percig sütjük, közben a páclével locsolgatjuk. Végül 1 percig grillezzük, míg ropogós lesz.
3. A banánokat meghámozzuk, majd ferdén nagy szeletekre vágjuk. A vajban megpirítjuk, majd a mézzel meglocsoljuk, és 2 percig karamellizáljuk. A leszűrt teát ráöntjük, hozzátesszük a fahéjat, felforraljuk, és sűrűre főzzük.
Nahát ez most tök plágium, de ez van sietek, de nem szeretnék csalódást senem okozni. Vajon hány személyre szólhat, gondolom négy. De nem biztos. Hc, ne edd meg az összeset.
60 dkg csirkemellfilé
80 dkg póréhagyma (vékony)
1 dl tyúkhúsleves (leveskockából)
6 zellerlevél
2 evőkanál tárkony (apróra vágott)
2 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)
2 evőkanál snidling (apróra vágott)
3 dkg vaj, őrölt bors
só
Öö, asszem így olvasva kifelejtették a vajat a hozzávalókból. Fogyókúrázók margarint használjanak.
ELKÉSZÍTÉS
A hagymákat a zöld szárral együtt ferdén 2-3 részre vágjuk, majd 10-15 percig gőz fölött pároljuk. A húst is gőz fölött pároljuk 20 percig. A mártáshoz a húslevesben 1 perc alatt roppanós puhára főzzük a zellerleveket, majd a vízből kivéve a tárkonnyal, a petrezselyemmel és a vajjal együtt robotgéppel pürésítjük. Sóval, borssal ízesítjük, végül a snidlinget is belekeverjük. A húst 4-5 darabra vágjuk, tányérokra adagoljuk, mellétesszük a hagymákat. Borssal megszórjuk, a mártással leöntjük, és rögtön tálaljuk.
Najjóétvágyat. Remélem működik. Jelzem én zellert semmi pénzért nem tennék bele, mert a zeller borzalmas. De hátha más szereti!
Írok mindkettőt, mert a húshoz úgyis kell valami köret. Kicsit gondban vagyok, mert nem szoktam fogyókúrázni, szóval elméletben tudok sok dolgot, de nincs tapasztalatom.
Gondolom egy görög saláta az mehet. Leírom, de nincs kedvem formázni. Szóval kell uborka meg hagyma meg (szerintem) sok paradicsom meg fetasajt meg olíva(extra szűz, nem valami sansa borzalom)olaj meg fűszerek. Bazsalikom, majoranna, oregano mondjuk. Meg só. Összevagdossuk izlés szerinti darabkákra a ződségeket meg a sajtot is, egy tálba pakoljuk, meglocsoljuk olívaolajjal. Ezzel sztem nem kell fukarkodni. Megsózzuk, hogy levet eresszen meg fűszerezzük is. És állni hagyjuk, min egy órát. Én azt szeretem legjobban, amikor az aljáról az olivásparadicsomosfetás levet kitunkolhatom a tál aljáról kenyérrel.
Ezt csináltam az előbb:
Spárgát megpucolni vagy meghámozni vagy lehántani a külső "szálas" rést. Ha szépen egyben maradtak és nem törögettük véletlen többe őket pucolás közben, akkor kössük össze spárgával, hehehe, és állítsuk úgy vízbe, hogy csak a fejük lógjon ki. Így a gőzben fog megpárolódni a tetejük. Ha nem így csináljuk az sem gáz szerintem. Ha megfőtt, párolódott, akkor tegyük kivajazott, szemlemorzsázott tepsibe, tálba stb, szóval valami tűzállóba, tejfölt(kicsi tejjel higítva és ezt kicsit sózva) meg jó sok sajtot a tetejére aztán a sütőbe. Mondjuk 12 percet süssük. Elég gyors kaja. Nem tudom mivel együk, én most vajas pirítóssal fogom.
A második pályamű, ami beérkezett. Lolli küldte és mondjuk legyen csirke gyömbérrel és becherovkával.
Sőt ez nemcsak egy recept, hanem mindjárt három!
Igazándiból szeretek kísérletezni, kíváncsi voltam hogy a gyömbér
köztudottan libidó serkentő hatását lehet e fokozni még
valamivel....és igen egy leheletnyi becherovkával. :)
Első lépés a páclé összeállítása...amiről mindíg a pácsó jut
eszembe...7 évesen én ezt egybeolvastam páCSónak...napokig töprengetem
rajta mit jelenthet... :)
szóval:
Négy evőkanál olivaolajban elkeverek egy kis dijoni mustárt, ez mindíg
találomra történik a lényeg hogy ne csapódjon ki belőle az olaj hanem
krémesen várja, hogy jól meghintsem gyömbérrel (oké köbö egy nagy
evőkanálnyi mustár)...ezzel egyáltalán nem vagyok olyan mértéktartó
mint a dijoni csemegével, van olyan alkalom hogy a fél zacskót bele
szóróm....eddig még sosem volt belőle baj...sőt... ;)...végül két
kiskanál mézet teszek még bele.
Aztán mivel szeretem, ha valami egyszerre csípős és édes teszek bele
még egy kis fehér borsot....sót nem szabad...mert megkeményedik tőle a
husi..hiszen egy egész éjjel fog benne állni.
Egy darab helyes kis csirkemellet csíkokra vágunk, és beletesszük a
pácba. Hűtőben hagyom egy egész éjszakát, és másnap szép aranybarnára
sütöm ki, miután elpárolgott a leve és épp leragadna a sok mustártól
és méztől egy kupicányi becherovkát öntök hozzá, csak pár pillanatig
hagyom még sülni, mert nem akarom megvárni, hogy elpárologjon az
alkohol belőle. Mielőtt tálalnám megsózom picit.
A köretet hamarabb szoktam elkészíteni mint a húst, mert az gyorsan
kihül, tehát főzhetünk hozzá egyszerűen rizst, amihez csíkokra vágott
kaliforniai paprikákat ( a lényeg, hogy szép színesek legyenek)
süthetünk ki a maradék páclében. Nálunk ha sok ember jön, akkor a
francia rakott krumpli a sláger, ez ugyanúgy készül mint a mi magyar
rakott krumplink, csak nincs benne kolbász+tojás... ha megsült helyes
kis kockákat lehet vágni a tepsiből....és erre teszem rá a
csirkemellcsíkokat.
desszertnek jöhet a körte vörös és feketében
ezt az finomságot igazából még Németországban a koleszban lestem el
Ramontól, aki Madridból jött és tudta hogyan kell előkészíteni egy
kiadós orgiához a kellékeket......
a körtéket egész egyszerűen megfőzte mintha kompótot
készítene....tudjátok...víz...kis cukor....csipet fahéj...és pár egész
szegfűszeg....a körtéket szép nagy cikkekre vágta...de ha nagyon be
akart vágódni akkor csak félbe vágta, majd mikor megfőtt a tetejénél
megfogta és szép óvatosan beírdalta mint a halat, és a tenyerével
szétlapította akár egy legyezőt......
ha elrendezte a megfőtt körteszeleteket....felolvasztott egy tábla
keserű csokoládét....majd áfonyalekvárt hevített fel...és ehhez
öntött egy pici Bechert amit Agneska lakótársnőnk szokott biztosítani
a művelethez...
a felolvadt csokoládét a körte egyik felére öntötte, míg a becherrel
dúsított áfonyalekvárt másik oldalára.....
mennyei íze van!
Na itt van az első.
A beküldő Média Kurva.
[Bohémiai Becherovkás Bélszíncsíkok]
[ebéd másnapra]
K&K BBB
ahogy azt a múltszázad elején a belvárosi kávéházak nem kis élccel hirdették, a cseh ízekre vágyakozó magyar művészek pedig rendszeresen fogyasztották vasárnaponta, amikor az utolsó lokálból kidobva, hajnali 11 órakor beültek egy regeneráló túrára.
az élc itt a 'kaiser und könig' – ezt nem tudom, hogy kell helyesen leírni – átköltése bizonyos knédlire és káposztára, amiket, mint az köztudott a csehek a leggyakrabban fogyasztanak a húsételeikhez. Az élc másik fele pedig a monarchia mindenkori megcsúfolása, hiszen a karlsbadi ital jelen esetben a két nagy ország (sógoraink és jómagunk magyarok elé juttatta,ha csak néhány órára is, és csak az étkezés során, az amúgy ateista és mindent tagadó cseheket.) ehhez az ételhez ugyanis a kísérő is becherovka.
szóval az általunk keresett étel becses neve pontosan:
Bohémiai Becherovkás Bélszíncsíkok
knédlivel és káposztával
A knédli és káposzta elkészítésének módjától jelen esetben eltekintek, a knédli leírása egyszerűen kimásolható a nim főzőcskézik című konyhablogból, a káposzta elkészítésére meg csak annyit tudok, mint a Himnuszt éneklő szupersztár hazai énekesdíva:
'Magyarok vagyunk, vagy nem?'
szóval BBB, azaz Bohémiai Becherovkás Bélszíncsíkok.
tartalmas ételről beszélünk virslivel, gombával, tejföllel.
mint tudjuk a Becherovka ízeit különböző fűszerek adják, ebből adódik, hogy kiválóan alkalmas különböző ételkülönlegességek ízesítésére, sőt, gyakran használják húsok pácolására.
Becherovka-pác
1dl Becher
1 kis marék borókabogyó
2 kiskanál koriander
2 ág rozmaring
1 mokkáskanálnyi feketebors (szemes)
1 teljes citrom leve
1 dl olaj (én olívaolajat használok, de a napraforgó olaj is megteszi)
só ízlés szerint
a fűszereket összetörjük mozsárban, elkeverjük a becherrel és az olajjal.
bekenjük vele a felcsíkozott bélszínt, aztán rá is öntjük, és így is hagyjuk 2 órára, hagyjuk had dolgozzanak egymással.
felkarikázzuk a virslit, a gombát rusztikusan összedaraboljuk.
a húst minden oldalról megsütjük (nem átsütjük) majd a fennmaradó esszenciába beledobáljuk a mártásba való gombát, virslit. pár perc múlva felöntjük egy kevés húslevessel (1-2 evőkanál, nem több) sűrítjük tejföllel (érdekes színe lesz, de annál finomabb és az állaga, ha ügyesek vagyunk, tökéletesen alkalmassá teszi, hogy a knédlivel étkezés közben, zseniálisan jó étvággyal tunkolhassunk...) ha szükséges sűríthetjük keményítővel, de csak, ha nagyon szükségesnek érezzük.
kitesszük a csíkozott bélszínt, merünk mellé a gombás-virslis mártásból, teszünk mellé knédlit, dobunk rá egy kisebb rozmaring ágat, tört színes borssal díszítjük a knédlit, majd jóízűen megesszük.
Szolgálati közlemény
Én tök sokat törtem rajta a fejem, de nem sikerült semmi elfogadhatót kitalálni, úgyhogy receptversenyt hirdetek! Egyetlen kitétel, hogy az összetevők között szerepelni kell a Becherovkának! Ja meg persze ehető és finom is legyen! Ha lehet próbáljátok is ki a találmányokat. Szóval várom a pályaműveket a nimq@freemail.hu-ra vagy a kommentekhez. A nyereményeket a versenybíróság később hozza nyilvánosságra.
